Ballagás a gimnáziumban
2024. 05. 03.

Elballagott a három végzős osztály. Május 3-án kora délután a végzősök a tanáraiktól búcsúztak. Ezután ünnepségünk első része a díszteremben zajlott, ahol az énekszóval bevonuló végzősöket, Varga Réka 11.A osztályos tanuló köszöntötte. A dísztermi ünnepség kezdetén a 12. évfolyamosok átadták a zászlót a 11. évfolyamos diákoknak. A 11. évfolyamosak bucsúztató szavait Tóth Anna Zsuzsanna 11.C osztályos diák tolmácsolta, majd Horváth Hanna 11.B osztályos tanuló Juhász Gyula: Prológus című versét adta elő. Végül Králl Dóra 12.C osztályos diák köszönt el a végzősök nevében az alma matertől, tanáraiktól és diáktársaiktól. Ezután Mikulás Domonkos igazgató búcsúzott tőlük.

A díszteremben zajló ünnepséget az iskola épületének utolsó, ünnepélyes körüljárása, a ballagás követte. Iskolatársak sorfala között haladtak végzőseink, és vonultak át a piarista templomba. A vendégek idén is csak a belső udvarba jöhettek be. A templomban a köszöntés után Nagy Attila házfőnök úr felolvasta Zsódi Viktor tartományfőnök úr ballagóknak írt levelét.

Az ünnepséget követő szentmise főcelebránsa Nyeste Pál piarista atya volt. Köszönet az énekes liturgikus szolgálatért: Fehérvári Gábor tanár úrnak és az énekkarnak.

Hálás köszönet illeti a végzősök osztályfőnökeit és a pedagógusokat, az elmúlt évek nevelő-oktató munkájáért. Osztályfőnökök voltak:

  • Nyeste Pál (12.a)

  • Bimbó Andrea (12.b)

  • Gáspár Judit (12.c)

Köszönjük szépen továbbá a munkáját:

  • a ballagási ünnepség előkészületeiben részt vevő 9-11. évfolyamos diákoknak, osztályfőnökeiknek,

  • az ünnepség zavartalan lebonyolítását segítő pedagógusoknak,

  • iskolánk műszaki munkatársainak,

  • a beszámoló fényképeiért pedig Tisóczki Márton 11.C és Gubicza Marcell 9.A osztályos tanulóknak.

Az ünnepet a jövő heti érettségi vizsgák követik, melyhez a tantestület minden tagja nevében sok sikert kívánunk diákjainknak!

Gere Lajosné intézményegység-vezető

/sites/default/files/styles/tartalom_kep/public/2024-05/DSC_0156.JPG?h=073963d0&itok=5SoXkZ2q
Submitted by gerene.zsuzsa on