2024. 03. 04.

Idén hatodik alkalommal szervezték meg Kiskőrösön a Szerencsés Teri Emlékversenyt, ahová iskolánk tanulói is meghívást kaptak. Az alsó tagozatot 10 tanuló képviselte a találkozón, ők a természetről, a természet szeretetéről szóló versekkel készültek erre az alkalomra. A versmondó versenyre közel 70 alsós tanulót regisztráltak az iskolák, ilyen nagyszámú mezőnyben kellett a piarista diákoknak helytállniuk. Minden tanuló nagyon ügyesen szerepelt a megmérettetésen, szépen elmondták verseiket, ezért mindenki emléklapot kapott. Csernák Dominik 4.b osztályos tanulót különdíjjal jutalmazta a szakmai zsűri. A versmondók meghallgatása és az eredményhirdetés után megnéztük Petőfi Sándor szülőházát, ahol egy rövid tárlatvezetést kaptunk és betekintettünk költőnk életébe. A gyerekek nagyon érdeklődőek voltak, sok-sok kérdésükre kaptak választ a szakembertől.

A nap izgalommal, felfedezéssel, sok újdonsággal volt tele, amitől mindannyian kellemesen elfáradtunk. A mottónk: jövőre is visszatérünk!

Hálás köszönet Hunyadvári Lia 3.b osztályos tanulónk családjának, akik ingyen rendelkezésre bocsájtottak az utazáshoz egy autóbuszt.

Köszönöm azoknak az alsós kollégáknak a munkáját, akik segítettek a tanulók felkészítésében.

Vida-Szűcs Emese

 

Submitted by vidaszucs.emese on