2019. 06. 14.

A Nemzeti Tehetség Programban résztvevő diákok az idén a környezettudatosság témaköréhez kapcsolódóan vettek részt a laboros szakköri órákon és a kapcsolódó programokon.

 

Kétnapos terepgyakorlatunk is e téma köré szerveződött. Első nap a környék meghatározó vízfolyása, az Által-ér menti tanösvényen tettünk egy kisebb túrát. A Tatai Geológuskertben a földtörténeti középidő üledékes képződményeit, ősmaradványait, a kőkorszakban itt élt emberek bányászatának eszközeit, a botanikai gyűjteményt és Magyarország ásványi nyersanyagait tanulmányoztuk. Este a Posztoczky Károlyról elnevezett Csillagdában hallgattunk egy érdekes előadást, korabeli csillagászati eszközöket nézhettünk meg. Kézbe vehettünk egy Argentínából ide került 5000 éves meteorittöredéket, majd késő estébe nyúlóan távcsővel figyeltük meg a Holdat (melynek krátereiről szép fotóink is készültek), a Jupitert és négy legnagyobb holdját, egy gömbhalmazt és távoli óriáscsillagokat is.

 Másnap a Tatabányai Agórában egy interaktív kiállításon követtük végig az ember természetátalakító tevékenységét az őskortól, vagyis vértesszőlősi „Samutól” napjainkig. Ehhez kapcsolódott az Ipari Skanzen bányászatról, a bányászok eszközeiről, mindennapi életéről szóló bemutatója, melyet az „öreg XV-ös akna” külszíni létesítményeiben mutatnak be a látogatóknak. A kirándulást az Agostyáni Ökofaluban zártuk, ahol 18 család él állandó lakosként természetközelben, tudatosan kis ökológiai lábnyomot hagyva maga után. Mellettük nyaranta néhány napra, hétre sok diák is kipróbálja ezt az életformát.

Útközben egy-egy diákunk beszámolóját is meghallgattuk az adott területhez és az érintett témákhoz kötődően. A nagy hőség és a sok-sok szúnyog ellenére is jól éreztük magunkat a terepgyakorlaton.

 

Iványosi-Szabó Andrea, Zákányi Erika

Submitted by levai.zita on