2022. 06. 10.

A természettudományokkal foglalkozó Nemzeti Tehetség Program (NTP) keretein belül június 8-án Poroszlóra utaztunk a Tisza-tavi Ökocentrumba, ahonnan élményekkel telve jöttünk vissza.

Először magunktól fedezhettük fel a látogató központ rejtelmeit, köztük az édesvízi akváriumokat, teli hazai halfajokkal, amelyek között számos védett is volt. Láthattunk vizákat, ami Magyarországon megtalálható legnagyobb halfaj lenne, ha nem szabályozták volna a Dunát. Az Ökocentrumban voltak még hüllők, apró rágcsálók is, természetesen terráriumokban. Belül lehetett felsétálni a kilátóba, ahonnan gyönyörű látvány tárult elénk, el lehetett látni a hegyekig, gyönyörködhettünk a városban és a központban. Ezek után beültünk egy 3D-s kisfilmre, ami a Tisza-tavat mutatta be minden évszakban, majd egy kis szusszanás után mehettünk egy egy órás csónakázásra idegenvezetéssel. Ez egy nagyon izgalmas program volt, mivel testközelből megismerhettük a tónak az élővilágát, meséltek a történelméről, az itt élő és védett fajokról is, miközben a hűs vízbe márthattuk a kezünket. Amikor kikötöttünk, eleredt az eső, de ez nem tartott sokáig és amúgy is mentünk kormorán és pelikán etetést nézni. Az Ökocentrum területén elzárva vannak őzek, szarvasok, amiket lehet etetni, nyulak és muflonok is. A kisebbeket játszótér és játszóház is várja, a látogató központ télen-nyáron nyitva van.

Farkas Janka 10.c

Submitted by levai.zita on