A XV. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny elődöntője és döntője ebben a tanévben is a Szegedi Tudományegyetem TTIK szervezésében került megrendezésre. A megmérettetés első fordulóján a Kárpát-medencéből 461 kétfős csapat vett részt még februárban, közülük 55 csapat jutott a középdöntőbe. Itt iskolánkat Kovács Bálint és Molnár András képviselte a 12.b osztályból.
A középdöntőből a másnapi, 24 csapatos nagydöntőbe is bejutottak a diákjaink. Itt sokféle, tudást és kreativitást egyaránt igénylő feladatot kellett megoldaniuk: volt laborgyakorlat, szóbeli kvíz és egy összetett, földrajzi témájú probléma feldolgozása és szóbeli előadása érveléssel. Az erős mezőnyben csapatunk az előkelő 8. helyen végzett.
Szeretettel gratulálunk a fiúknak, további tanulmányaikhoz sok sikert kívánunk!
Iványosi-Szabó Andrea szaktanár