2019. 03. 02.

2019. február 22. és március 2. között a tizedik évfolyam 8 diákja látogatott Salzburgba, ahol testvériskolánk diákjai látták őket vendégül. A csoportot Talmácsi József tanár úr kísérte el. Az időjárásra nem panaszkodhattunk, csodálatos, napos, kora tavaszi időben töltöttük el az egy hetet az osztrák városban. Tantárgyakat átfogó tanulmányi kiránduláson vettünk részt, hiszen szinte nincs olyan tantárgy, amelynek ismeretanyaga valamilyen formában ne került volna elő a kint töltött napok során. A fő hangsúlyt az idegen nyelvek, a történelem és a művészettörténet kapta. Mivel mindkét részről fiúk vettek részt a projektben, a közös focizás sem maradhatott el.

Vendéglátóink részéről immár hagyományosan Dr. Nikolaus Czifra tanár úr állította össze a változatos programot, amely a következő részekből állt:

  • hét nap egy osztrák család vendégeként - ideális lehetőség a nyelvtanulásra (német és/vagy angol)
  • hétvége a családdal - ismerkedés a város és környéke nevezetességeivel a cserediákok társaságában
  • hétfő - az iskola megtekintése, ismerkedős játékok, bevezetés a magyar nyelvbe, nyelvtörők tanítása, "Hogyan látjuk a másik országot?" projekt
  • kedd - nyelvészeti kalandozások, képes bevezetés a város történetébe, látogatás a Red Bull Salzburg stadionjában
  • szerda - kirándulás Salzkammergutba, gyalogtúra a Fuschlsee körül
  • csütörtök - séta a Salzach partján és Salzburg óvárosában, vezetés és orgonabemutató a Dómban (Dr. Czifra János karnagy úr), a város nevezetességeinek megkintése Nikolaus Czifra tanár úr vezetésével
  • péntek - beszélgetés az iskolában tanuló szíriai menekülttel, Mohammaddal, identitástudat-projekt, referátumok előadása a vendéglátó diákok számára, online vetélkedő a Redmenta programmal - győztesek a Nikolaus Karl-Keresztes Balázs és a Hackenbuchner Dominik-Nagy Csanád párosok
  • búcsúest, a szülők által készített svédasztalos vacsora, a héten készült fotók levetítése, a kecskeméti látogatás előkészítése

A búcsúesten Andreas Steiner tartományfőnök úr és Peter Porenta igazgató úr is a találkozások, az emberi kapcsolatok fontosságát emelte ki, és mindketten hitet tettek a testvériskolai együttműködés folytatása mellett. 2020-ban annyi változás lesz, hogy a koedukációnak köszönhetően most már a salzburgiak részéről is lesznek lány résztvevők.

Köszönjük a testvériskola, a vendéglátó diákok és családjaik figyelmes vendégszeretetét. Nagy hálával tartozunk Dr. Nikolaus Czifra tanár úrnak, hogy az ő professzionális idegenvezetése segítségével ismerkedtünk meg Salzburg és környéke múltjával és nevezetességeivel.

A testvérkapcsolat történetéről a következő helyen található további információ: BLOG

Submitted by talmacsi.jozsef on