2020. 02. 29.

2020. február 21. és 29. között a 10. évfolyam 13 diákja vett részt tanulmányi kránduláson Salzburgban osztrák testvériskolánknál a szokásos diákcsere-akció keretében. A felmenő rendszerben bevezetett koedukáció eredményeként az idén először vettek részt osztrák lányok is a projektben. 

Az idei hét másik különlegességét az adta, hogy diákjaink három napot a franciaországi Strasbourgban is eltölthettek a vendéglátó iskola földrajz faktosainak társaságában. Itt a várossal való ismerkedésen kívül vezetéssel megtekintették az Európai Parlament épületét és játékos feladatot oldottak meg az Európai Unió történelmével kapcsolatban. 

Időközben testvériskolánk diákgalériájában egy kiállítás nyílt, amelyen a következő hetekben láthatóak lesznek a Piarista Gimnázium diákjainak rajzórán készített legjobb alkotásai. 

A diákcsere résztvevői a fogadó családokkal való kommunikáció során gyakorolhatták az angol vagy a német nyelvet. Jó hangulatban teltek közös hétvégi programok, a magyar tanulók a város nevezetességeivel is megismerkedhettek. A csütörtöki közös városnézés során a diákcsere osztrák koordinátora, Dr. Nikolaus Czifra tanár úr mutatta be a csoportnak Salzburg nevezetességeit. A séta fáradalmait a Café Mozartban pihenhettük ki. A nap végén a Mönchsberg tetejéről csodálhattuk meg a város panorámáját. 

A pénteki napon előadtuk vendéglátóinknak a magyar kultúra egy-egy területéről, illetve az iskolánkról és a kollégiumi életről készített prezentációinkat. A délelőtt egy Kahoot-kvízzel záródott. A búcsúesten a szülők által készített finomságokat fogyasztottuk el, majd megnéztük a hét során készített képeket. Beszédében Andreas Steiner tartományfőnök úr és Peter Porenta igazgató úr is a találkozások, az emberi kapcsolatok fontosságát emelte ki, és mindketten hitet tettek a testvériskolai együttműködés folytatása mellett. A magyar csoport részéről Talmácsi József tanár úr köszönte meg a testvériskola, a vendéglátó diákok és családjaik figyelmes vendégszeretetét és hívta meg őket a kecskeméti viszontlátogatásra. 

Idei látogatásunk egy új projekt kezdetét is jelentette. Lénárt András Levente (11.c) is kiutazott a csoporttal Salzburgba és egy hétig részt vett a 7n (természettudományos) osztály óráin. Levente beszámolója ITT olvasható. Terveink szerint a jövőben is lehetőség lesz rá, hogy kiváló eredményeket felmutató diákjaink bepillanthassanak abba a munkába, amely szakterületükön folyik a salzburgi iskolában. 

A testvérkapcsolat történetéről a következő helyen található további információ: BLOG

Submitted by talmacsi.jozsef on