2019. 06. 12.

Családi nap

 

 A „ Menő Menzák” pályázat keretében 2019. június 8-án Családi nap megszervezésével köszöntöttük a nyarat óvodánkban.

 

A megnyitó és a programismertető után a családok kézbe vehették az útlevelüket, mellyel beutazhatták az udvaron kialakított állomásokat. A lila megállónál kézműveskedhettek újrahasznosított anyagokból. A zöld pavilonnál puzzlet rakhattak ki azokról a táplálékokról, melyeket Jézus is fontosnak tartott. A sárga állomásnál pedig mókás ügyességi játékokban próbálhatták ki magukat együtt szülők és gyerekek.

 

Oldal Heni és az óvodásaink néptáncbemutatóval kedveskedtek a vendégeknek, majd táncházba invitálták az egybegyűlteket.

 

Senki sem unatkozott, mert kerékpáros akadálypályán is kipróbálhatták magukat, a tornapályán pedig szabadtéri torna eszközökkel játszhattak a gyerekek, és aszfaltrajzok is készülhettek.

 

Mindeközben három csapat közt zajlott a főzőverseny. Ők az egészséges táplálkozás jegyében ínycsiklandó fogásokat készítettek, mellyel a családi nap résztvevőit vendégelték meg.

Egy hivatásos séf kísérte figyelemmel az eseményeket, majd ebéd előtt ő értékelte a csapatok  alkotásait, és díjazta a főzőverseny résztvevőit oklevéllel és ajándékkal.

Az igazi elismerést az jelentette,hogy az étkek az utolsó falatig elfogytak. Gyerekek és felnőttek is jóízűen falatoztak a grillpartyn elkészült húsokból és zöldségekből.

 

Amikor óvodánk bekapcsolódott az EFOP-185 „ Menő Menzák” pályázatába, elhatároztuk, hogy alkalmat és módot találunk arra, hogy a családjaink megoszthassák egymással családi receptjeiket.

Fényképes receptversenyt hirdettünk, s a beérkező recepteket kiadványba szerkesztettük. A fényképek tanúsága szerint ezek az ételek a gyerekekkel együtt is elkészíthetők, s a hasznos ötletekkel segíthetünk, hogy a családok még több ízletes és egészséges ételt próbálhassanak ki.

Ezt a receptgyűjteményt ezen a napon adhattuk ajándékba a családjaink kezébe a receptverseny díjaival együtt.

 

A nap végén a gyerekeket egy különleges meglepetés várta: begurult óvodánk udvarára „Bagaméri, ki a fagylaltját maga méri!”

Boldog sikítással vették körül a fagylaltos autót, s az ajándék gombócot a hűvösben elfogyasztva zártuk a Családi napot a Piarista Óvodában.

 

Németh Éva és Szelei-Nagy Éva óvódapedagógusok

Submitted by Névtelen (nem ellenőrzött) on