Énekkarunk lányai közül 9-en meghívást kaptak a pesti piár Dániel játék produkciójába, amit ezúttal a Kolozsvári Piarista templomban adtak elő.
Mi adtuk tehát a királynét és kíséretét, illetve a közös karokba is beszálltunk.
A felkészülési idő rövidsége ellenére lányaink (kiegészülve néhány már érettségizett öregdiák lányunkkal) nagyszerűen helytálltak, jól érezték magukat, röviden megtekinthették Kolozsvárt, élvezhették az ottani piaristák vendégszeretetét, megismerkedhettek a pesti piarista énekes fiúkkal, és részesei lehettek egy nagyszerű produkciónak.
Köszönet Szakálné Harkai Rita tanárnőnek, aki kikísérte a lányokat, illetve Melegh Béla pesti piarista karnagynak, aki a produkciót tető alá hozta, valamint Molnár Lehel piaristának, aki az előadókat Kolozsvárra invitálta.
Fehérvári Gábor, karnagy