Francia nyelvtanárok látogatása Tallinnból
2024. 03. 01.

2024. február 26. - március 1. között négy francia nyelvtanár vendégeskedett a Piarista Gimnáziumban az Erasmus+ jobshadowing program keretében. Az egy hét leforgása alatt átfogó képet kaptak iskolánkról, a nyelvoktatásról és annak rendszeréről, sőt még a természettudományos tantárgyak oktatásába, a labor életébe is betekintést nyerhettek biológia és kémia órákon. Lehetőséget kaptak arra is, hogy egy francia órát tartsanak diákjainknak, akik nagy lelkesedéssel vettek részt a kezdeményezésben. A kollégák elmondása szerint nagy hatással volt rájuk az iskola épülete, továbbá az a szellemiség, ami az iskolánkat jellemzi, nevezetesen a befogadó és nyugodt légkör, a diákok jólnevetsége és odafigyelése, a segítőkészség, a jó hangulat, és a tanári kar felkészültsége és gyerekek iránti szeretete. Bízunk benne, hogy az együttműködés itt nem áll meg, és a jövőben akár online módon, akár személyesen, de a tanulók is bekapcsolódhatnak a közös munkába. 

Az alábbiakban olvasható az általuk írt összegzés angol és francia nyelven. 

Helló! Bonjour! Hello! Tere!
We are four teachers of the French language, who visited Piarista Gimnázium in Kecskemét as part of the Erasmus+ project. From 26 February to 1 March we enjoyed the warm welcome that we received at the school. We were able to visit the lessons of our colleagues, such as French and English teachers. In addition, we had the opportunity to give a lesson to the 11th form students. We also visited chemistry and biology classes and were impressed by the well-equipped laboratories where interesting lessons and practical studies take place.
Having spent five days at the Piarista Gimnázium, we noticed how polite, well-mannered and hard-working the students of this school are. We had a real pleasure observing the lessons and interacting with the students and teachers of the school.
We would like to express our gratitude to all the teachers who welcomed us in their lessons. We would also like to thank the headmaster Mikulás Domonkos, and teachers Borbély Beáta and Tősér Anna for their help and cooperation during our visit. We wish the Piarista Gimnázium success and prosperity and look forward to further joint projects.

Nous sommes quatre enseignants de langue française ayant eu le privilège de visiter le Piarista Gimnázium à Kecskemét dans le cadre du projet Erasmus+. Du 26 février au 1er mars, nous avons été chaleureusement accueillis par l'établissement. Nous avons eu le privilège d'assister aux cours de nos collègues, notamment ceux dispensés par les professeurs de français et d'anglais. De plus, nous avons eu l'opportunité d'animer une séance pédagogique auprès des élèves de la 11e année. Nos visites dans les salles de chimie et de biologie nous ont impressionnés, notamment par la qualité des équipements
des laboratoires où se déroulent des leçons captivantes et des études pratiques enrichissantes.
Au terme de notre séjour de cinq jours au Piarista Gimnázium, nous avons été frappés par le niveau de politesse, de civilité et de dévouement des élèves de cet établissement. Observer les cours et échanger avec les élèves et les enseignants a été un véritable plaisir pour nous.
Nous tenons à exprimer notre sincère gratitude à tous les enseignants qui nous ont ouvert les portes de leurs salles de classe. Nos remerciements vont également au direct eur, Mikulás Domonkos , ainsi qu'aux enseignantes Borbély Beáta et Tősér Anna pour leur précieuse assistance et leur collaboration durant notre visite. Nous formulons nos vœux de succès et de prospérité à l'établissement et attendons avec impatience de futures collaborations dans le cadre de projets communs.

/sites/default/files/styles/tartalom_kep/public/2024-03/P1590640.JPG?h=59eb9328&itok=G_QI4E2r
Submitted by borbely.beata on