2014. 09. 06.

 

2004-től minden tanév elején, szeptember első hétvégéjén elzarándokolunk gimnáziumunkból Petőfiszállás-Szentkútra, a pálos atyák búcsújáróhelyére. Idén a 300. jubileum jegyében szerveztük meg programunkat, melyen mintegy 500-an (diákok, pedagógusok öregdiákok és szülők) indultunk el a Kisasszony napi búcsúba. Ez alkalommal is bekapcsolódtak a zarándoklatba a Szent Imre és a Piarista Általános Iskola nyolcadikos diákjai, tanárai is.

Különlegessége volt mostani zarándoklatunknak, hogy Rozsnyói Ákos öregdiákunk (1989.B) két gyönyörű zarándokkeresztet faragott gyalogos diákcsoportjaink számára. A kereszteket az éjfélkor induló 50 km-es zarándokok körében áldottuk meg. Az út során nem csak magunkkal hordoztuk, de imádkoztunk, énekeltünk is mellettük a menetben. A záró misén is velünk voltak a szertartás alatt. Hálásan köszönjük a jubileumi zarándokkeresztek elkészítését, rendelkezésünkre bocsátását. Nagy örömünkre szolgál, hogy általuk elmélyültebb lélekkel vehettünk részt hagyományos diákzarándoklatunkon.

Háromféle módon indult zarándokmenetünk Pálosszentkútra: 

  • 50 km-es gyaloglás (Kecskemét - Pálosszentkút távolság)
  • 20 km-es gyaloglás (Bugac - Pálosszentkút távolság)
  • 50 km-es kerékpározás.

Zarándok-programunk a következőképpen alakult:

  • éjfélkor (50 km) illetve 7.15-kor (20 km) indultunk
  • 14.00: zarándokcsoportjaink megérkezése; ebéd
  • 15.30: Kisboldogasszony (a Szűzanya születésnapja) ünnepi szentmise, melyen a főcelebráns és szónok iskolánk egykori diákja Bátor Péter Botond (1986.B) pálos atya volt. A kántori szolgálatot Fehérvári Gábor tanár úr adta.
  • 17.45: indulás vissza buszokkal Kecskemétre. 

Hálásan köszönjük a pálos atyák vendégszeretetét. Köszönet iskolai zarándoklatunk főszervezőjének, Suba Adrienne igazgatóhelyettesnek, valamint a három túravezetőnek: Mikulás Domonkos igazgatóhelyettesnek, Kovács András SchP és Gáspár István tanár uraknak. Köszönet továbbá Szabó István SchP házfőnök úrnak az autós segélyszolgálatért, a diákokat elkísérő osztályfőnököknek, pedagóguskollégának, szülőnek és minden résztvevőnek, akik bekapcsolódtak ebbe a szép 300. jubileumi programunkba.

 

A program a Támop 3.1.4.-12/2-2012-0223 pályázat támogatásával valósult meg. 

 

Nagy Attila SchP ig.

Submitted by nagy.attila on