2022. 05. 14.

Kedves Szülők, Öregdiákok, Támogatóink,

elindítottuk kampányunkat a Piaristák terén a belső udvar felújítására. Ezúton kérjük támogatásukat.

Az április 21-i Szülői Munkaközösség megbeszélésen szó volt a Piaristák terén az udvar állapotáról, balesetveszélyes voltáról. Komoly balesetek megelőzése céljából szükséges a felújítás. Mivel nagyobb felújítás lehetőségére a következő években nem számítunk, szükségessé válik a burkolat felújítása, és vele együtt alatta a csatornahálózat javítása.

Jelenleg nincs forrásunk a felújítás elvégzésére, nem számíthatunk máshonnan forrásra, ezért az SZMK-val egyetértésben gyűjtést hirdetünk a beruházás megvalósítására. A beruházás során a teljes belső udvart térköveznénk, alatta a csatorna rendszert felújítanánk.

A teljes költségre korábban kapott árajánlat 13 millió forint volt, így ehhez szükséges jelentős gyűjtés. Ha közel nyocmillió forintot össze tudunk gyűjteni, akkor a hiányzó részt a Koháry István Alapítványtól és a fenntartónktól reméljük megkapni.

Az udvar endbetétele nem csak a balesetveszélyes állapotot szünteti meg, hanem egy programokra is jól használható belső teret alakít ki.

Ezért kérjük Önöket adományozásra a Koháry István Alapítvány 11732002-20346452 számlájára, a megjegyzésbe kérjük írják, hogy „udvar”. Kérjük, szólítsák meg azon ismerőseiket, akár válallkozásokat is, akik valamekkora összeggel tudnák támogatni a cél megvalósulását!

Támogatásukat köszönjük!

Submitted by mikulas.domonkos on