Inklúzív nevelés a művészetek eszközeivel
2025. 08. 28.

Idén nyáron lehetőségem nyílt részt venni Eramus+ képzésen "Inklúzív nevelés a művészetek eszközeivel" címmel Heraklionban, Kréta szigetén. Az egy hetes képzés augusztus 4-10-ig tartott, amely interaktív tanulási részekből és kulturális programokból állt. 

A képzés célja, minél több művészeti ág, játékos bevonása a mindennapokba, amelyek segítik a gyerekek beilleszkedését a csoportba, valamint olyan kompetenciák elsajátítását amik, segítik demokratikus részvételt és a kulturális sokszínűségben való együttélést. Az interaktív modulok során a résztvevőknek is lehetősége nyílt ezeknek a feladatoknak és eszközöknek a kipróbálására. Szituációs gyakorlatokon keresztül a színházpedagógia eszközeivel ismerkedtünk meg és sajátítottunk el konfliktuskezelési és feszültségoldási módszereket, amelyekkel segíthetjük a gyerekek szóbeli és mozgásos önkifejezését az óvodában. Megtanultam, hogy a festmények segítségével, hogyan alakíthatunk történetet, úgy, mintha story kockákkal játszanánk. A zene, mint feszültségoldó és konfliktuskezelési eszköz, hogyan alkalmazható óvodai csoportban egy vizuális tevékenység során. A gyerekeket, hogyan tudom át segíteni egy nehéz érzelmi állapotból a zene és a rajzolás összekapcsolásával, egy számára megnyugtató érzelmi állapotba. Megismertem olyan könyveket, amik művészeti alkotásokat mutatnak be gyermekek számára és óvodai csoportban is alkalmazhatóak. Fejlődtem abban, hogy az óvodában megtalálható eszközöket (gumiszalag, ugrókötél..), hogyan tudom használni a csoportban, hogy az inklúzív nevelés még eredményesebb legyen. 

A spanyol és lengyel kollégákkal való tapasztalatcsere lehetőséget adott arra, hogy megismerjem más országok oktatási gyakorlatait, szokásait. A folyamatos kommunikáció a kurzustársakkal lehetőséget biztosított számomra, hogy az angol nyelvet gyakoroljam.

Miklós Enikő óvodapedagógus

/sites/default/files/styles/tartalom_kep/public/2025-08/IMG_20250805_082906.jpg?h=774d0388&itok=-xvpyUVh
Submitted by miklos.eniko on