2015. 03. 30.

Játékkaszinó az alsó tagozaton

 

Március 27-én, pénteken délután, Játékkaszinót rendeztünk a 3. évfolyamos diákok részére a díszteremben. A nyolc fős csapatok játékhelyszínenként 15 percet tölthettek el, majd amikor megszólalt a zene egy következő állomáson folytatták a játékot. Minden állomáson a tanítók segítettek a játékszabályok megismerésében.

A Játékkaszinó programhoz olyan játékokat, fejlesztőjátékokat, eszközöket, sportszereket válogattunk össze, amelyeket a fejlesztőórákon is használunk és nagyon pozitív hatással vannak a gyermekek fejlődésére.

A délután nagyon jól sikerült, a gyermekek nagyon élvezték a sokféle játszási lehetőséget. Köszönjük szépen a kollégák segítségét a megvalósításban!

 

A program a TÁMOP314-12 pályázat keretein belül valósulhatott meg.

 

A Játékkaszinó állomásai

I. Érzékelő labirintus

Állomásvezető: Kurucz Anett

Ez a labirintus a színpadon került kialakításra. A gyerekeknek sötétben kellett végigmenni az akadályokon úgy, hogy közben egy fejhallgatóból zene szólt a fülükbe. Labdák között formákat kerestek, kavicságyon sétáltak át, bújtak alagútban, szalagok között, gyömbért szagoltak és közben még arra is figyelniük kellett, hogy ne tévedjenek el.

 

II. Akadálypálya

Állomásvezető: Szabóné Adorján Erika

Az akadálypályán kúszni, mászni, célba dobni, labdát pattogtatni, füles labdán ugrálni, bukfencezni, karikából-karikába lépni lehetett a gyermekeknek.

 

III. Pörgő-forgó állomás

Állomásvezető: Marticsekné Sápi Csilla

Ezen az állomáson a gyerekek trambulinon ugrálhattak, forgótölcsérben forogtak, óriás labdákon gurultak és ugráltak.

 

IV. Amőba játék

Állomásvezető: Siklósi Zoltánné

Két nagy térbeli amőbajáték állt ezen az állomáson a gyermekek rendelkezésére. A játék megnyeréséhez logikára, ügyességre, helyes kombinációra volt szükség.

 

V. Egyensúlyozó állomás

Állomásvezető: Bodzáné Kutas Rita

Itt minden eszköz, játék, tornaszer az egyensúlyozásról szólt. A gyerekek a kezükkel, lábukkal, egyedül és párosan is egyensúlyoztak, gólyalábakon lépkedtek.

 

VI. Ejtőernyős repülés

Állomásvezető: Nádaskainé Orosz Orsolya

A két színes kendő, amely úgy repül, mint egy ejtőernyő, a gyerekek irányításával folyamatosan a magasban volt. Átbújtak alatta, kislabdákat gurítottak rajta, majd újra és újra át akarták élni ezt a különleges közös élményt.

 

VII. Csúcsforgalom

Állomásvezető: Kőházi-Kis Margit

Ezen a játéktéren egy kicsit megpihentek a gyerekek, de annál nagyobb szükségük volt a szellemi frissességükre és kreativitásukra, hogy a sok-sok szabály közepette autójukkal kijussanak a dugóból.

 

VIII. Kirakózó

Állomásvezető: Béltekyné Rácz Irén

Minden gyermeknek egy fa kirakót kellett kirakni, ahol egyezni kellett a formáknak, színeknek, nagyságnak és iránynak.

Vida-Szűcs Emese és Ujvári Erika szervező pedagógusok

 

 

 

Submitted by intra on