2014. 10. 15.

VERSENYFELHÍVÁS

 

A kecskeméti Piarista Iskola alapításának 300. évfordulóján,

a 2014/2015-ös tanévben is meghirdeti hagyományos történelmi tanulmányversenyét, a

 

gróf Koháry István Megyei Történelemversenyt

 

a gimnáziumok, szakközépiskolák és szakiskolák 11. (a nyelvi előkészítőn 12.) évfolyamos diákjai számára.

 

Jelentkezni a jelen felhíváshoz mellékelt jelentkezési lapon lehet 2014. november 4-ig, melyet a koharyverseny@kecskemet.piar.hu drótpostacímre adhatják fel. A jelentkezésről visszajelzést küldünk a jelentkezési lapon megadott e-mail cím(ek)re. Ha ez november 7-én 8 óráig nem történik meg, a félreértések elkerülése érdekében kérjük, még aznap keresse a verseny szervezőjét az iménti elérhetőségen.

 

Az első (iskolai és írásbeli) forduló időpontja: 2014. november 13. csütörtök 14-16 óra

 

 

A forduló anyaga:

  • Az egyetemes történelem a XI-XVII. század között.
  • A magyarság története az államalapítástól a szatmári békéig.
  • Az iskola fennállásának 300 éves jubileumára való tekintettel rövid szakirodalom a piaristák magyarországi megtelepedésének történetéről, melyet jelen felhívásunkhoz csatolunk.

 

-        A feladatlapokat a jelentkezési lapon megadott iskolai e-mail címre fogjuk elküldeni a versenynap reggelén. Kérjük, a feladatlapok sokszorosításakor tartsák be a titoktartás szabályait.

-        A feladatlapot a versenyzők - a vizsgaszervezés szabályai szerint - a saját iskolájukban írják meg, és a szaktanár javítja a javítókulcs alapján. A javítókulcsot a feladatsorhoz csatolva küldjük.

-        Az írásbeli feladat megoldására 120 perc áll a diákok rendelkezésére.

-        A feladatlapok kitöltésekor semmiféle segédeszköz nem használható (atlasz sem).

-        A legalább 50%-os eredményt elért dolgozatokat, kérjük, postázzák iskolánk címére (Piarista Iskola, 6000 Kecskemét, Piaristák tere 5.) legkésőbb 2014. december 2-ig keddig.

-        A második fordulóba került versenyzők névsorát a továbbküldött dolgozatok ellenőrzése után iskolánk honlapján fogjuk közzétenni legkésőbb 2014. december 16-én kedden.

 

Esetleges kérdésekkel a verseny szervezőjét a koharyverseny@kecskemet.piar.hu drótpostacímen érhetik el.

 

 

Kecskemét, 2014. október 15.

 

 

Marton József

versenyszervező

 

Submitted by suba.adrienne on