2016. 12. 20.

A gróf Koháry István Megyei Történelemverseny I. fordulója december 19-én sikeresen lezárult.

Köszönjük minden résztvevő diáknak a készülést és a részvételt, fölkészítő tanáraiknak pedig áldozatos munkáját! Külön gratulálunk a továbbjutottaknak!

 

Gróf Koháry István Megyei Történelemverseny

2016/2017

A II. fordulóba jutott versenyzők névsora

 

A versenyző neve

Iskola neve

A felkészítő tanár neve

Fekete Ákos

Kecskeméti Katona József Gimnázium

Szabados László, Kiss Sándor

Földesi Ákos

Kalocsai Szent István Gimnázium

Horváth Csaba

Gillich Zalán

Kalocsai Szent István Gimnázium

Horváth Csaba

Hetyei Bendegúz

Bajai III. Béla Gimnázium

Dr. Mayer János

Hunyadi Ákos

Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium

Nagy László

Kelemen Bálint Csaba

Kecskeméti Református Gimnázium

Tóth Attila

Kis Vanessza

Piarista Iskola Kecskemét

Marton József

Kiss-Pető Apor

Kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium

Kis-Baranyi Erika

Kormányos Dávid

Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium

Dr. Szabó Gyuláné Matyók Katalin

Kutyifa Ákos

Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Iskola

Fodor Tamás

Lakatos Fanni

Piarista Iskola Kecskemét

Gáspár Judit

Nyári Kristóf

Kecskeméti Katona József Gimnázium

Kiss Sándor

Sándor Barbara

Piarista Iskola Kecskemét

Marton József

Szabó Bence

Piarista Iskola Kecskemét

Gáspár Judit

Szabó Mária Laura

Bajai III. Béla Gimnázium

Illésné Turai Zsuzsanna

Szilágyi Sámuel

Kecskeméti Református Gimnázium

Szabados László

Tóth Vivien

Kecskeméti Bolyai János Gimnázium

Németh István

Vándor Péter

Bajai III. Béla Gimnázium

Dr. Mayer János

 

 

A második (központi és írásbeli) forduló időpontja: 2017. február 9. csütörtök 14-16

Helyszíne: Piarista Iskola (Kecskemét, Piaristák tere 5.)

 

Jó fölkészülést és sikeres versenyzést kíván

a Piarista Gimnázium történelem munkaközössége

Submitted by Névtelen (nem ellenőrzött) on