2019. 04. 11.

Iskolánk immár negyed évszázada szervezi a 11. évfolyamos megyei történelemversenyt. Az idei szóbeli döntő tíz versenyzőjének öt topográfiai kérdés után a felvilágosult angol és amerikai alkotmányról, illetve a Jagelló-kor bel- és külpolitikai viszonyairól kellett tíz percben értekező feleletet előadnia. A háromfordulós verseny végső eredménye a következő lett:

1. Rigó Zsombor Márton   Kecskeméti Református Gimnázium   Szabados László

2. Sztakó Szilárd   Kecskeméti Piarista Gimnázium   Gáspár Judit

3. Harkai Dorka   Kecskeméti Piarista Gimnázium   Gáspár Judit

4. Horváth Máté   Kecskeméti Katona József Gimnázium   Vincze Annamária

  Tóth Lilla  Kecskeméti Piarista Gimnázium   Gáspár Judit

5. Nagy Alex   KSZC Gróf Károlyi Sándor Szakgimnáziuma és Szakiskolája   Vajda Csaba Ferenc

   Rebek Réka   Kecskeméti Piarista Gimnázium   Gáspár Judit

6. Molnár Gergő   Kalocsai Szent István Gimnázium   Horváth Csaba

    Rohoska Réka   Kiskőrösi Evangélikus Középiskola   Fodor Tamás

7. Horváth Márk   Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium   Barnáné Steixner Margit

 

Gratulálunk minden résztvevőnek és felkészítő tanáraiknak! 

Külön köszönjük a verseny zsűrijének figyelmes, segítő munkáját: Dr. Tusor Péter professzor úrnak, Bajdik-Sebestyén Ágnes tanárnőnek és Szolnoky Tamás tanár úrnak.

 

A szervezők nevében

Marton József

Submitted by Névtelen (nem ellenőrzött) on