Nyelvtanári továbbképzés Firenzében
2023. 08. 19.

2023 július 22-29-ig  egyhetes módszertani továbbképzésen vettem részt Firenzében.

A képzés a kommunikáció, kreativitás, kritikai gondolkodás, együttműködés készségeinek fejlesztésére irányult. Tanfolyamot az Europass Teacher's Academy szervezte. Azért választottam ezt a kurzust, mert számomra nagyon fontos a diákok szóbeli és írásbeli kommunikációjának a fejlesztése, valamint a kreatív gondolkodás és az együttműködés készsége előnyt jelent számukra a jövőbeni munkaerő piaci  elhelyezkedésben.

A kurzuson résztvevő 14  tanár Spanyolországból, Litvániából, Romániából, Németországból, Portugáliából, a Reunion -szigetekről érkezett. Egyedüli magyar résztvevő voltam a csoportba, a közös nyelv az angol volt. A kurzust  egy Firenzében élő amerikai származású tanárnő vezette, aki nagy tapasztalattal rendelkezett az idegen nyelvek tanításáról.

Az első nap az ismerkedéssel telt, a többi napon módszertani ismereteinket fejlesztettük, tapasztalatokat osztottunk meg, hogyan tudjuk diákjainkat segíteni az eredményes tanulásban. Számomra rendkívül fontos volt a nemzetközi közeg, ahol a különböző országból érkező kollégákkal dolgozhattam együtt.

A képzésen kívül is sok időt töltöttünk a csoport tagjaival, így sok lehetőségünk adódott az angol nyelvi kommunikációra a tanórákon kívül is.

Firenze nagyon szép, látnivalókban gazdag város, sok gyönyörű templommal, múzeumokkal. Csodálatos élmény volt látogatást tenni az Uffizi Galériában és a Pitti palotában.

Firenzén kívül kirándultam a Cinque Terre-re, az öt kis halászfaluba, Fiesolébe, ami egy ókori etruszk település, valamint Bolognába, a híres egyetemi városba.

Sokat jelentett számomra a program a szakmai megújulásban, a nyelvi fejlődésben, a feltöltődésben.

A képzés az Erasmus pályázat segítségével valósult meg.

Keresztes Anikó

/sites/default/files/styles/tartalom_kep/public/2023-08/1692617869148.jpg?h=2b91888b&itok=o_TOb6P8
Submitted by keresztes.aniko on