2023. 06. 01.

2023. június 1-jén, mint kialakult hagyomány az elmúlt években, a Piarista Diákszövetség Kecskeméti Tagozata vacsorára látta vendégül pedagógus nap alkalmával az intézmény érintettjeit az iskola dísztermében.

Az alkalmat a gimnázium nemrég arany minősítést kapott énekkara tette szebbé az elején, Fehérvári Gábor tanár úr vezénylésével.

Ez a vacsora utóbbi években arra is alkalom, hogy egy-két kollégát kiemeljünk, jutalmazzunk. Az elején a nevelőtestület előtt is megköszöntöttük Talmácsi József tanár urat, aki május 15-én dr. Bábel Balázs érsek atyától Kalocsán Kunszt József emlékérmet vehetett át

Ezt követően két kolléga kapott Ifju Sebestyén díjat. 

Ifjú Sebestyén 1907-ben született, 1933-ban tett örökfogadalmat a Piarista Rendbe, 1947-48-ig és 1950-69-ig volt az iskola igazgatója. Idén 45 éve halt meg.

A két díjazott:

  • Tősér Anna, aki elsősorban az irodalom művelése és megszerettetése terén végzett munkájáért kapta az elismerést.

A méltatásban többek közt elhangzott, hogy számos irodalmi programot szervezett, kezdeményezett, vezetett, mutatva elkötelezettségét, az irodalom iránti szeretetben példát adva diákjainknak, munkatársaknak is. Ilyen az író-olvasó kör szervezése és aktív részvétele, az irodalmi kávéház zsúfolt könyvtárolvasóval, a versmondó találkozó, a költészet napjához kapcsolódó programok, mint az, hogy a honlapon két héten keresztül 10 videoval segítettetek a készülésben. Vagy a 2020-as október 20-i ünnepi műsor, ami videón került a diáksághoz.

  • Fehérvári Gábor, aki most a gimnáziumi énekkarral való sokéves munkájáért részesült a díjban.

A méltatásban többek közt elhangzott, hogy ahhoz, hogy ráleljenek a diákok a bennük levő vágyra, a megszerezhető élményre, hogy közösen énekeljenek, sok munkát kellett belefektetnie, mert ezt a környezet általában nem támogatja, nem látszik a közvetlen haszna elsőre. Az énekkar fejlesztése sok áldozatot és türelmet várt el tőle, de sok örömet is hoz. A péntek délutáni egyetlen szabadidőben meg tudta nyerni a diákokat, hogy bekapcsolódjanak a kórusmunkába. Nyáron énekkaros tábort szervezett, már több alkalommal voltak Salzburgban kórusúton, idén új színfolt volt a kántálás felelevenítése diákokkal kollégáknál.

 

Köszöntöttük az 5, 10, 15, 25 és 30 éve köztünk dolgozó kollégákat is, a 25 éve munkatársunk Nagy Béla tanár urat és a 30 éve velünk lévő Olasz Edit tanárnőt egy-egy szál virággal is.

Velünk volt emellett számos tőlünk nyugdíjba ment munkatársunk is. 

A Diákszövetség nevében a Kecskeméti Tagozat elnöke, Szabó Gellért köszöntötte a nevelőtestületet.

Különös esemény volt, hogy most adódott alkalom arra, hogy Szabó Gellért a Kecskeméti Tagozat nevében Dr. Jobbágy Lajosnak átadja a Magyar Piarista Diákszövetség aranykoszorús érdemrendjét több évtizedes jogi segítség nyújtásáért és a Koháry István Alapítványban végzett munkájáért.

A vacsorát az iskola konyhája szolgálta fel, köszönjük közreműködésüket.

Minden kitüntetettnek, köszöntöttnek szeretettel gratulálunk, és minden munkatársunknak köszönjük elkötelezett munkáját!

Mikulás Domonkos igazgató

Submitted by mikulas.domonkos on