2015. 05. 14.

2015. május 11-én a felső tagozat túranapon vett részt.

Az 5-6.-os évfolyam a Tőserdő - Tiszaalpár közötti tanösvényeket járta be, a 7-8.-os osztályok a Budai-hegyekben túráztak.

A 6. a és b osztályok Tiszaalpárról, a Templom-dombról indultak Tőserdő felé. Útközben különböző természetismereti feladatokat oldottak meg. Az 5. osztályok ellenkező irányból kezdték el a túrázást, vagyis Tőserdőről mentek Tiszaalpár felé. Mindkét csapat az út egy részét a Kontyvirág tanösvényen tette meg.

Ezt a túrát Farkashalmi Erzsébet és Velkey Zoltánné tanárnők szervezték, segítői voltak az osztályfőnökök és az iskola tanárai.

A 7-8. évfolyamos diákok Normafától indultak más-más útvonalon a Budakeszi Vadasparkba. A hetedikesek Makkosmária kegyhelyet is meglátogatták, ismerkedtek a hely történetével és megnézték a nagy becsben tartott kegytárgyakat is.

A nyolcadikosok János-hegy és Hárs-hegy érintésével érkeztek meg a vadasparkba. Ott a Szemerey Zsoltné tanárnő által elkészített feladatsort oldották meg a csoportok, melyek a vadasparkban található állatokhoz kapcsolódtak. Az osztályokat az osztályfőnökök, és tanáraik kísérték.

A jól sikerült napot mindkét helyen finom ebéd követte.

A program a TÁMOP 3.1.4-12/2-2012-0223 pályázat támogatásával valósult meg.

 

2015. május 13.                                  Zöldi-Kovácsné Korompai Mónika

túravezető

Submitted by marozsi.edina on