A pálosszentkúti iskolai zarándoklatainkat 2004-óta szervezzük meg. Ez volt a tizenkettedik alkalom.
Majdnem 500-an (diákok, pedagógusok és öregdiákok) indultunk el a Mária-búcsújáróhelyre. Gimnáziumunk zarándoklatába, a korábbi évekhez hasonlóan, ez alkalommal is bekapcsolódtak a Szent Imre és a Piarista Általános Iskola nyolcadikos diákjai, tanárai.
Kétféle módon terveztük a zarándokmenetet Pálosszentkútra:
- 50 km-es gyaloglás (Kecskemét - Pálosszentkút távolság)
- 20 km-es gyaloglás (Bugac - Pálosszentkút távolság).
Az 50 km-t gyaloglók éjfélkor indultak az iskolánk előtti térről. Az éjszaka folyamán kicsit szemerkélő esőben gyalogoltunk, reggeltől aztán erősebben rákezdett, ami megnehezítette utunkat.
A 20 km-es távot megcélzók Bugacig buszokkal mentek, majd onnét igyekeztek eljutni Petőfiszállás-Szentkútra. Sajnos az eső ezt megakadályozta.
Míg az 50 km-t vállalók többsége hősiesen végiggyalogolta a tervezett utat, és dél körül bőrig ázva beérkezett a kegyhelyre, a 20 km-esek egy idő után visszafordultak a sűrű és hosszan tartó esőzés miatt, s buszokkal tették meg a táv egy részét a pálos búcsújáróhelyre.
Itt elfogyasztottuk meleg ebédünket, s az átázott ruhákra, valamint a hűvös időjárásra való tekintettel hamarosan visszaindultunk Kecskemétre. Sajnos így a délutáni, Kisboldogasszony ünnepi búcsús mise is elmaradt.
Tamásiné Suba Adrienne