Hirdetések
Szeptember utolsó péntek éjszakáján idén is megrendezték Magyarországon a Kutatók
Éjszakája nevet viselő tudományos fesztivált, amely a kutatói életpályát és a tudományt
hivatott népszerűsíteni.
Két idén érettségizett diákunk, Ország Ferenc és Menyik Dániel, a 2009/10-es tanévet salzburgi testvériskolánkban tölti, a Jézus-Szíve-Misszionáriusai Magángimnáziumának tanulójaként.
Az idei tanévben is sokrétű és színes program vár a Fehérvári Gábor tanár úr vezette gimis énekkarosokra: jó hangulatú próbák, iskolai, templomi és városi fellépések, koncertek, énekkaros találkoz
A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, szeptember 14-én (hétfőn)
18.30 órakor régi rítusú (ún.
Szeptember első napjaiban megtörtént az iskolaudvar felújított homlokzatának a műszaki átadása. A teljes renoválási munkálatokat két ütemben terveztük.
A Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Tagozata süteménnyel ajándékozta meg iskolánk minden diákját, tanárát és munkatársát Kisboldogasszony ünnepe alkalmából.
Pedro Aguado, a Piarista Rend nyáron megválasztott új generálisa leveletírt mindazoknak, akik a piaristákkal kapcsolatban állnak, valamint külön a gyermekeknek, fiataloknak és tanulóknak.