Hirdetések
A hétvégét a kollégium felső tagozatos fiataljai a Duna-kanyarban töltötték.
Az utolsó kellemesen meleg őszi esték egyikét kihasználva szalonnasütést rendeztek a kollégium diákjai.
Pénteken délután a kollégium 9-10.-es fiú csoportja komoly elhatározás megvalósításába fogott.
Hagyományainkhoz híven az idei évnyitó közösségi délután is a várossal való ismerkedéssel, bográcsos vacsorával és ünnepi szentmisével telt.
Évről évre megrendezzük a kilencedikesek befogadó estéjét, amikor a legfiatalabbak a személyre szabott feladatok teljesítése után ünnepélyes esküt tesznek, hogy minden erejükkel azon lesznek, hogy
Idei múzeum projektünk keretében a diákok a kecskeméti Cifrapalota, a Naív Művészek Múzeuma és és a Szórakaténusz Játékmúzeum közül választhattak.
Az EFOP-185- Menő Menzák pályázat keretében a kollégium idei utolsó vendége Dr. Borda Ferenc diabetológus főorvos volt.
Tizenöt vállalkozószellemű diákunk Szabóné Polgár Éva tanárnő irányításával fűszernövényeket ültetett.
Az EFOP-185 Menő Menzák pályázat támogatásával rendeztük meg az idei második kollégiumi egészségnapot.
Az EFOP-185 Menő Menzák pályázat keretében főzőversenyt rendeztünk a kollégisták számára.